Változások!
Örömmel jelenthetem, hogy sikerült elintézni az átutalásos fizetést így mostantól a rendelést nem az Édeskalács Pékségben kell leadni, hanem egyszerűen el kell utalni nekem a pénzt, én összegyűjtöm és egyben utalom tovább a termelők felé. Ez azt jelenti, hogy készpénzes fizetésre már alapvetően nincs lehetőség, hogy ne keverjük a dolgokat. Részletek lentebb a rendszer jellemzőinél. Természetesen az átvétel továbbra is a pékségben van.
A másik változás pedig az, hogy mostantól csak csütörtökön vehetők át a dobozok (15 órától a pékség zárásáig, ami most nyáron este 20 óra!). Ennek oka az, hogy sajnos a hagymafélék még bezacskózva is igen átható "illattal" telítik be a pékséget, amennyiben ott maradnak éjszakára, és ez nem tesz jót az áruknak és a vásárlóknak sem. Nem szeretnék visszaélni azzal a kedves felajánlással, hogy az Édeskalács Pékség teljesen önkéntesen vállalja az átvevőhely szerepét (sőt még az adminisztrációt is vezeti), ezért állunk át arra, hogy még a szállítás napján vegye át mindenki a dobozát (amikor ünnep miatt volt ilyen, akkor gond nélkül mindenki át tudta venni, azt gondolom 4-5 óra időtartam elegendő erre).
Az eheti ajánlat
Az alábbi mennyiségektől kis eltérés elképzelhető.
- Fejessaláta (két féle, 1-1 db)
- Újburgonya (1 kg)
- Új sárgarépa (1 cs)
- Karalábé (2 db)
- Rukkola (1 cs)
- Tarlórépa (1 cs)
- Mángold (0,5 kg)
- Borsó (0,3 kg)
- Saláta-mix (0,2 kg)
- Zöld fokhagyma (1 db)
- Fűszerek (1 cs)
A rendszer jellemzői
A pesterzsébeti Átalakuló Duna-part szervezésében megvalósuló biodoboz-rendelés menete a következő:
- Minden második hét előtti szombaton közzé tesszük (honlapunkon, Facebook oldalunkon és levelezőlistánkon - feliratkozás itt jobb oldalt), hogy azon a héten milyen zöldségek lesznek a dobozban. A dobozok ára mindig egységesen 4000 Ft + 400 Ft szállítási költség, tehát 4400 Ft. Ennek megfelelően mindig nagyjából 4000 Forintnak megfelelő zöldség kerül bele (téli időszakban nyilván kevesebb fajtából több, nyári időszakban több fajtából kevesebb).
- Rendelni minden második héten hétfő estig lehet úgy, hogy a megfelelő összeget át kell utalni a következő bankszámlaszámra: 10700691-53653547-51100005 (Erdős Szilveszter), a közleményben első rendeléskor szerepeljen, hogy "biodoboz <telefonszámod> <emailcímed>", későbbi rendeléseknél elég annyi, hogy "biodoboz" (ha ugyanarról a számlaszámról történik). A telefonszámra azért van szükség, hogy hívni tudjunk, ha valami gond van az átvétellel, az email címedet pedig feltesszük a levelezőlistára, ahol értesítünk az új ajánlatokról, visszajelzéseket kérünk Tőled és továbbítjuk azt a termelő felé, valamint egyedi akciókról is hírt kaphatsz.
- A biodobozokat csütörtök 15 órától zárásig lehet átvenni az Édeskalács Pékségben azon a néven, amelyik bankszámláról az utalás érkezett.
- Aki először rendel, annak át kell utalnia 500 Ft rekeszdíjat is (tehát összesen 4900 Ft-ot), mivel rekeszekben vesszük át a zöldségeket, amelynek betétdíja van. Ezt csak az első rendelésnél kell fizetni, mivel utána minden rendelésnél cseréljük a rekeszeket. Aki úgy dönt, hogy nem rendel többet és ezt jelzi, annak visszafizetjük ezt az 500 Ft-ot (amennyiben újra csatlakozni kíván, természetesen újra be kell fizetnie).
- Amennyiben átvételkor elviszed a rekeszt, úgy legkésőbb a következő rendeléskor vissza kell hoznod, csak így tudjuk biztosítani a biodobozod átvételét.